Akció!

Esküvői Frizurák I. könyv

3,990 Ft

alkalmi és esküvői hajköltemények
gazdagon illusztrálva, keménykötésben
részletes, fényképes útmutató
magyar nyelvű leírás

Elfogyott

Cikkszám: WHS-KONYV-01 Kategória: Címkék: , ,

Leírás

Kiss Szilvia – Esküvői Frizurák I.

A fenti címmel jelent meg az első kötet 2010-ben, amellyel témájából és felépítéséből adódóan elsősorban a pályatársaimat célozta meg, de a végeredményt látva bátran kijelenthetem, hogy jó helyre került minden – éppen az esküvőjére készülő – pár könyvespolcán is.

Igyekeztük alaposan bemutatni a témát, ezért tizenöt merőben más stílusú, hangulatú frizura elkészítése került rögzítésre. A lépések aprólékos bemutatásán túl próbáltam hasznos tippeket is adni, amelyek segítségével egyszerűen kialakíthatóvá, egyedivé és tartóssá tehető az elkészített alkotás. Nem hiányozhat a könyvből azon termékek sora sem, amelyek nélkül soha nem készülhettek volna el ezek a frizurák ilyen minőségben.

Az első könyv összeszokott csapatmunka eredménye volt, hiszen a közreműködők nem csak munkatársaim, hanem sok éve már személyes barátaim is. Bízom benne, hogy az ebből adódó különleges hangulatot minden kedves olvasóm tetten éri majd a lapokon. E könyv nagy segítség lesz mindazoknak, akik a saját vendégeiknek szeretnék elkészíteni ezeket a hajkreációkat.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Esküvői Frizurák I. könyv” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük